Önjáró Sétalap, Sétautalvány, Ajándékkártya

Válaszd a városélményt ha mozgásra, kulturális kikapcsolódásra, feltöltődésre vágysz!

Kattints a Shopra!

Itt a gyülekezésmentes séta – tarts velünk!

Sétaműhely
Sétaműhely

Mindannyiunknak hiányoznak a közös programok. Mivel nagyon szeretnénk már veletek sétálni, kidolgoztuk a gyülekezés- és érintkezésmentes sétát. Hogyan is zajlik ez?

A fülbemondót hívtuk segítségül, hogy olyan titkos városi küldetésre hívjunk benneteket, ahol csak azok sétálnak együtt, akik egy háztartásból érkeznek. A sétavezető hangját halljuk, aki élő helyszíni közvetítést tart a sétaútvonalon. A többi sétálóval nem is találkozunk.

Az útvonal távolsági kihívás lesz. Hiszen ki ne szeretné lesétálni az Andrássy utat teljes hosszában, vagy végigmenni a Margitszigeten a déli kaputól az északiig. Ilyen könnyen követhető útvonal maga a Dunapart is.

Ha könnyen követhető egyenes útvonalon haladunk, nem kell aggódnunk azon, hogy esetleg lemaradunk a csoporttól. Megállókat nem terveztünk most, így nem csoportosulunk egy szobor, bokor vagy éppen emléktábla körül. Különösen télen lehet ez vonzó program, mikor sokakat a hidegben való ácsorgás tart vissza a városi sétáktól. Emiatt a program is rövidebb: egy-másfél óra alatt teljesíthető.

Ez a sétánk nem forgatókönyv alapján megtervezett tematikus séta, hanem kötetlen városnézés. Most nem az apró részletekre, hanem a városkép egészére koncentrálunk, és olyan történelmi érdekességekre, amelyek nem a város egyes pontjaihoz, hanem a nagy egészhez kapcsolódnak. Ha a sétavezető ilyen történetekkel szórakoztat minket, akkor felszabadultan sétálhatunk, és nem kell sehol sem megállnunk. Mintha csak rádiót hallgatnánk.

A találkozópont is titkos, így a program elején sem képezünk csoportokat. E-mailben küldjük el, hol és hogyan kapják meg a sétálók a fülbemondót. Így a sétálók eloszlanak a közeli utcákban. Csak azokhoz kerülünk közel, akikhez szeretnénk. (Ne aggódj, ha az e-mailet nem kapod meg azonnal, mert ezt nem automatikus rendszerüzenetként juttatjuk el hozzád.)

A program lezárásához sem kell gyülekeznünk. Ha odaértünk a séta végéhez, a fülbemondót egyszerűen akasszuk fel a kijelölt pontra, és nyugodtan távozhatunk anélkül, hogy a később érkezőket be kellene várnunk.

Természetesen kapunk a sétavezetőtől segítséget a program ideje alatt. Mivel ő mindig elmondja, éppen merre jár, bármikor utol tudjuk érni, és tudunk tőle segítséget kérni:

  • ha nem működik a voxunk
  • ha szeretnénk megszakítani a sétát
  • ha segítségre szorulunk

Reméljük, hogy olyan új műfajt alkottunk a sétálás világában, ami a járvány elmúltával is népszerű marad. Különösen ajánljuk szabadságszeretőknek és elfoglaltaknak. Mindazoknak, akiknek drága az ideje, és hétköznap olyan sokat foglalkoznak emberekkel, hogy hétvégén egy kis szabadságra és kötetlenségre vágynak.

Előnyei:

  • rövid: egy-másfél óra alatt teljesíthető
  • dinamikus: nincs benne ácsorgás, ez a sportos program csupa mozgás, ám nem nehéz teljesíteni
  • és kötetlen: a saját tempódban tudod felfedezni a várost

Ezekre a sétákra tudsz jelentkezni:

https://setamuhely.hu/seta/andrassy-gyulekezesmentes-seta/

https://setamuhely.hu/seta/margitsziget-gyulekezesmentes-seta/

https://setamuhely.hu/seta/dunakorzo-gyulekezesmentes-seta/

Várunk mindenkit szeretettel! Bármilyen kérés-kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal:

a Sétaműhely csapata

info@setamuhely.hu

 

Megosztom másokkal

  • BUDAPEST WALKSHOP

    INNOVATIVE TOURS FOR EXPATS AND EXPERTS

    PRIVATE TOURS
  • FIZESS SZÉP-KÁRTYÁVAL

    Mostantól OTP és K&H SZÉP-kártyával is megveheted sétajegyed!

    hogyan működik?
  • VÁROSI CSAPATÉPÍTÉS

    Mozgasd meg a csapatod!

    Ajánlatot kérek!

A Várnegyed legendái
Görbe Márkkal a királyi palotától a Dísz térig

Jelentkezem

2 hely van

Kávéházi történetek Újbudán
Közösségek és szertartások a Bartókon

A Várnegyed újabb legendái
Görbe Márkkal a Szentháromság tértől a Dísz térig

Mutasd az összes sétát

Ajánljuk figyelmedbe