Bokros Eszter

Tanár / Idegenvezető / Coach

Tanárként végeztem, egy ideig szociális munkásként is tevékenykedtem, majd Skóciában, illetve óceánjárókon dolgozva ismerkedtem a világgal. A világjárás máig tart, hiszen sokat utazom külföldi csoportokkal Európa számos részébe. Egy ideje pedig life coachként belső utazásokban segítem azokat, akik hozzám fordulnak.

A sok utazás után néhány éve már úgy érzem, ideje visszaadni valamit Budapestnek, hiszen ez a csodás város a munkám szerves része. Ideje megosztani az itt élőkkel az izgalmas felfedezéseket. Azért csatlakoztam a Sétaműhely csapatához, hogy együtt ismerjünk meg sok-sok érdekes történetet és mutassunk be rendkívüli embereket. Az ő emlékük csak úgy maradhat fenn, ha beszélünk róluk. Nagyszerű rácsodálkozni minden alkalommal arra, hogy mennyi kincset rejt ez a város…

Life coachként pedig azért dolgozom, mert a múltbéli történeteknél csak a jelen érdekel jobban. Ahogy fontosnak tartom a városunk megismerését, még fontosabbnak tartom a benne élő emberek kapcsolatainak mélyítését, egymás jobb megértését, támogatását. Ehhez remek eszköz a coaching, amit az élet több területén tudok alkalmazni.

Találkozhatsz vele