Lőrincz Adrienn
Médiaszakértő
Szeretem Budapestet. Úgy, ahogy van, és mindegyik arcát. A folyton nyüzsgő belvárost, amit egyaránt taposott már tank és beerbike, a kacskaringós zöld utcákkal teli szerelmes Budát, a kockásterítős, csupahekkes-rómais Óbudát.
Szeretek itt sétálni, talpam alá venni egy helyet és egyesülni az atmoszférájával: múltjával és jelenével egyaránt. Ha az utcákon nem csupán áthaladunk, hanem néha megállunk és körülnézünk, a házak kicsit beengednek az emlékezetükbe; elárulják, hogy itt élt egy költő, itt húzódott a gettó fala, itt készült a híres Unicum.
S bár kimondottan szeretem a századeleji épületeket és a beszédes tereket, az én sétám mégis egy látszólag teljes mértékben látványosság- és érdekességmentes környezetbe, a Gazdagréti lakótelepre vezet. Persze, aki velem tart, az tudja, hogy itt a tízemeletesek jóval többek, mint többszáz egyforma házgyári panel, hiszen tizenhárom éven át itt forgatták Szomszédokot, azt a sorozatot, ami valamilyen szinten és módon kicsit része lett minden magyar ember életének.
Nekem sem sikerült kikerülni: egy évben születtünk, így gyakorlatilag már az anyatejjel együtt belémivódott, hogy kéthetente csütörtökön a tévé is bemutatja a mi családunk mindennapjait is. Aztán a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció- és médiatudomány szakán újra egymásra találtunk, olyannyira, hogy a master diplomám témája is a sorozat lett.